.

BÉKÉS, BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁN A SZEGEDI TŰZOLTÓSÁG!

Szilveszterkor szerencsét hoz a tűzoltó csókja

Aki tűzoltóval csókolózik szilveszterkor, annak szerencséje lesz az új évben - állítja Dobson Tibor, a Magyar Tűzoltó Szövetség szóvivője, aki maga is tűzoltó.

A szakember az MTI-nek Szabó Károly: Flórián, a védőszent című tűzoltóhagyományokat feldolgozó könyvére hivatkozva elmondta: a XIX-XX. századi Franciaországban terjedt el először a színésznők körében az a hiedelem, hogy aki tűzoltóval vált csókot szilveszterkor, annak szerencséje lesz, például jó szerepeket kap a következő évben.

A babona a két világháború közti Pesten is széles körben dívott.

Mint Dobson Tibor elmondta: az 1990-es évek elejéig volt színházi tűzoltó Magyarországon, feladata pedig az volt, hogy az előadások alatt vigyázza a teátrumot, de a hiedelemnek köszönhetően szilveszter napján más szerepben is feltűnhetett.

Dobson maga is volt színházi tűzoltó, de szilveszteri produkcióiról nem kívánt részleteket elárulni az MTI-nek.

A szóvivő megjegyezte: mértékadó megfigyelések szerint a tűzoltók körében nincs ellenérzés a hagyománnyal szemben, de azt is hangsúlyozta, hogy a tűzoltó szilveszteri csókja csak a nőknek hoz szerencsét.

Hozzáfűzte: nincsenek megbízható adatok arra vonatkozóan, mi történik akkor, ha két tűzoltó vált csókot szilveszter napján, azt viszont bárki könnyedén beláthatja, hogy azok a nők, akikből tűzoltófeleség lesz, "valósággal megfogták az isten lábát".

Forrás: MTI


Értékes és hasznos karácsonyi ajándékot kapott a Szegedi Tűzoltóság.

Botka László polgármester úr ünnepélyes keretek között adta át Dudás Miklós ezredes úrnak az új gépjárműfecskendő indítókulcsát. A Mercedes Atego 1628 Rosenbauer TLF 4000 AT2 közel 100 millió forintba került, 6 főnyi személyzet szállítására alkalmas, 4000 liter oltóvíz szállítható vele. A felszereléséhez tartozik még: hidraulikus mentőszerszámok, emelőpárnák. Így nem csak tűzeseteknél, hanem baleseteknél is hatékonyan tudunk vele beavatkozni.



Tűzoltási és műszaki mentési gyakorlatot
2009. október 6-án földrengés rázta meg Szeged északi részét. A rengés következtében a Vlagyimir kórházi tömbben súlyos épületkárosodás történt, ami az ápoltakat és a dolgozókat végzetes helyzetbe hozta. Az épület több pontján épületomlás történt.

Bővebben

Panorámaképek: Illés Tibor
www.panorama-foto.hu itb.panorama@gmail.com

 


 

Tartalom átvétel